Can ya pack the 90s in a 50 pound suitcase? (season one – extra)

Apparently, yes. And the 21^st century fits in there too, granted, I had to sit on the thing to close it.

We had a theme party… the 90s. Guests of honor: the spice girls, the backstreet boys, the stretchy pants and the Scrunchie. Carrie Bradshaw’s voice-in-my-head immediately commented: “no woman in her right mind would be caught dead wearing a scrunchie”…in Manhattan maybe. But here in Denmark, land of the barefooted people, where even Manolo Blahnik would go out of business, the only thing that could attract scrutiny is if you’d  wear makeup on a Saturday morning, and be too pretty.

So I hit play for spice up your life, and started getting dressed

Minden, amit nem akarsz tudni a dánokról…(első évad huszadik rész)

Különös érzés fogott el, amikor kiléptem a terminálból. Mintha párszáz méterrel magasabban tett volna le a repülő. Annyira alacsonyan vannak itt a felhők, hogy egy tízemeletes épület kis híján felhőkarcolónak számít.

Az első ember, akivel találkoztunk, egy magas, hosszúlábú és nagyon szőke, szolid-szoknyás kalauz-hölgy volt, aki akkorát mosolygott rám, hogy illetődöttségemben nem találtam a vonatjegyem.

Hapcimanó (első évad tizenkilencedik rész)

Tom betegeskedik. Hapcimanó belecsípett az orrába. Így aztán Dánia erdőit veszélyeztető papír zsebkendő mennyiségeket pusztít, de ilyenkor bújósabb egy hivatásos cicánál. S még most is oda-vissza alázva sportolja túl az összes itteni csapat kézi-vizilabda játékosait. Csak sárkány legyen a talpán, aki meccs után eltiltja tőle a jeges vizet.

Van egy kedvenc gyerekkori mesém. A Minden napra egy mese könyvből olvastuk, minden november tizenvalahányadikán. Úgy látszik Dániában szeptemberben vadászik a Hapcimanó…mindenesetre, Tom, neked szól a mese:

Silkeborgból (első évad tizennyolcadik rész)

Bezárt a Jacos, nincs többé gombás szendvics…sőt a GV fokozódásával nemcsak az állami alkalmazottakat, minket is fizetés nélküli szabadságra küldtek. Ezért nem jelentkeztünk mostanig. De nem panaszkodom, mi nem küldtük szabadságra egymást. Sőt hosszabbított, 24/7-es programban dolgozunk egymásért, vagy inkább egymáson…?

Ugyanis augusztus közepén összetörtük a porcelánmalacot, fogtuk huszonhárom kilós batyuinkat, és Kolozsvárról Koppenhágába repültünk

Világválság (első évad tizenhetedik rész)

Egyszer, még nagyon az elején, Tom azt monda nem szereti a Tom és Jerryt. Egészen meglepett. A Tom és Jerryt mindenki szereti!, vagy  legalább annyian, mint a szalmakrumplit… Azt mondta, nem tetszik neki az, hogy a kandúr folyton kikap, nem fair. De hát el kell nézni neki, hogy néha csak a politikai vetületét látja a dolgoknak…

Volt Kolozsváron egy kitűnő tósztozó a központban, nagyon finom kajával, általában kedves kiszolgálással, és mindig Tom és Jerry ment a TV-ben.

Elmesélem milyenek voltunk nyolcvanévesen (első évad tizenhatodik rész)

Két héttel ezelőtt mindketten gyengélkedtünk. Tomnak vérnyomáscsökkentőt kellett szednie, én meg antibiotikum és fájdalomcsillapító nélkül nem hagytam el a reggeli kávézóasztalt. Mindenféle bajunk volt. Fogműtét, sebek, allergiák, fejfájás és szívszorítás, ráadásul a félsziget közepén, nagyon hosszú munkanapok és sok-sok ember között.  Kicsit olyanok voltunk, mint egy nyolcvanéves házaspár. Én minden étkezésnél gondosan kipakolgattam a mindenféle bogyókat, Tom meg néha megkérdezte, hogy: beszedted a piruláidat, drágám?

Egyik reggeli laptopozás közben elmosolyodtunk saját magunkon

Happymeal (első évad tizenötödik rész)

Legelőször februárban voltunk McDonald’s-ban Tommal, gyerekes érzés volt. Tom epres McFlőőrivel etetett, kényelmesen belebújtam a piros fotelbe, és kacagtam, mint egy hat éves, akinek zümmögve röptetik a hangárba az eperfagyi szállítmányt. Egy következő alkalommal focimeccset néztünk, máskor órákig és fagyikig beszélgettünk. Azóta is szívesen megyek mekibe Tommal.

Ma is McDonald’s-oztunk. Kértem egy almás pitét. Tom is szereti, én is nagyon az édességet. Sokszor szoktuk egymásnak kínálgatni az utolsó csoki kockát, de titokban mindig bánja az, aki önfeláldozósdit játszott. Ma a pitémből kapta meg Tom az utolsó falatot. Szívesen adtam, mert titokban már eldöntöttem, hogy veszek még egyet.

Bölcsesség és kampányosdi (első évad tizennegyedik rész)

Kampányból ki…kampányba be…Előbb Eu-tábor, most CokeLive Félsziget… Majd ismét egy félsziget (ha minden igaz) amely négy nap helyet több mint négy hónapot tart.
Szó mi szó, Cherrymmel igyekszünk úgy beosztani időnket és programjainkat, hogy azok a lehető legjobban fedjék egymást és természetesen mi is fedjük egymást. Tehát még mindig tart a határtalan kampányolás…
Ma különösen jó napom volt, jeleztek, hogy elfogadták jelentkezésemet egy dániai „képzésre”. Plusz három, nagyon-nagyon hosszú nap után találkoztam Cherryvel. Hiányzott

Egérfogó (első évad tizenharmadik rész)

Tom, mikor elkap, gyakran szokott parancsokat osztogatni.  Psssszt! – mondta.  Feküdj le mellém, ölelj át, és figyelj rám! – Azt hittem, valami egérfogót akar áttelepátiázni nekem. Most meg, tedd, amit kérek tőled! – De nem mondta mit kér. Habozás nélkül elindult a kezem, majd mégis megállt a derekán bizonytalanul. Simogatni kezdtem a hasát. Ha kér tőlem valamit, legtöbbször ezt kéri, s legtöbbször ellenállhatatlan, ellenkezést nem tűrő gyermekhangon teszi. Most sem hibáztam vele. Erre gondolt, elmosolyodott.

De jött is a következő utasítás: írj valamit a hasamra az újaddal! Írni kezdtem:

Kávézás és cigányasszony…(első évad tizenkettedik rész)

Az elmúlt héten egy forgalmas, teraszos kocsmaasztal mellett mosolyodtunk a világra, Cherry és én. Kellemes volt az idő és a felszolgált erdei gyümölcsös shake íze is egészen megfelelő volt…